Kedves olvasó, idelátogató, bekukkintó! Üdvözöllek virtuális világomban!



2012. január 21., szombat

Színes gyerektorta


A múlt hét végén ünnepeltük  testvérem 8 éves kisfiának vagy már nagyfiának a szülinapját.  Bár jó időben már tudtuk a helyszínt és az időpontot, mégis megkéstünk a torta készítéssel,  annyira, hogy indulás előtt még három órával tortának még nyoma sem volt. Torta nélkül mégsem mehettünk, de valahogy nem volt kedvem semmi krémeshez, arról nem is beszélve, hogy az ünnepek alatt mennyi krémest fogyasztottunk. Gyümölcstortához szintén kellett volna tejszínhab, hát ahhoz sem volt kedvem.
Aztán gyorsan megsütöttem a jól bevált tortalapomat, ez 1o perc elkészítést és 4o perc sütést vett igénybe. Mialatt kisült és amíg kihűlt bepakolta a legszükségesebbeket, majd kezdődött a tortakészítést.
A piskótát ketté szeltem, belsejébe kemény feketeribizli lekvárral megkentem,megolvasztottam egy tábla fekete csokit, ebbe két kiskanál olajat kevertem és egyenletesen bevontam a tortalapot. Tetejét Francia drazséval szórtam meg. Rekord idő, 5o perc ráfordításával kész is volt. 
A gyerekek nagyon élvezték, szerintem nekük sokkal jobban teteszett, mint az eszterházi torta, amit eredetileg gondoltam.
És végül is, róluk, gyerekekről szólt az ünneplés. Néhány színes szívószál, egy színes Boldog szülinapot abrosz és néhány party tál teljesen feldobták a hangulatot, igazi szülinap sikerült.
Mindezt fokozta testvérem hihetetlenül finom limonádéja :)) Buli közben literszámra fogyott.


A színes drazsékat valamiféle  manók ellopták :))


2012. január 2., hétfő

Újévi falatok


Idén itthon szilveszteresztünk, meghívottjaink testvéremék voltak.  Viccesen azt mondtuk, hogy a Lili vendégházban, mivel a házigazdák, szüleim, Zsögödben búcsúztatdták az óesztendőt. Ezt a néhány ünnepi falatot készítettem elő érkezésükre,  előételnek szántam, de olyan kiadósnak bizonyult, hogy a többi fogásra nem is került sor csak az új évben.
Igyekezetem mindenkinek kedvére készíteni, így a következők kerültek az asztalra:

1.Egy tál felvágott, a zsíros ételeket kerülőknek : füstölt  sonka, Kinga vega parizer és paprikás szalámi

2. Disznóságok, ahogy én nevezem, - füstölt disznófősajt,  füstölt sült házi kolbász, mini fasírtok, bécsiszelet és tűrt hús. Mindezek édesanyámtól származnak, a tűrt hús és a disznófősajt  disznóvágáskor készült, a többit aznap sütötte meg

3. Túrós falatkák, sütőben sülve, leveles tésztából, sós tehén túróval

4. Savanyú uborkával töltött sonka szeletek, ezek nagyon dekoratívak lettek

5.Padlizsánkrém, főleg a leányom kedvéért, aki ünnepnap és hétköznap egyaránt  jó étvággyal fogyassza

6. Kemencében sült házi kenyér, apai ángyóm ajándéka

7. Friss zöldségek - paradicsom, paprika, kígyóuboka és  fekete olívabogyó

A gyertyatartót karácsonyról megmaradt mézeskalácskból készítettem, illetve mindeki tálába került egy ilyen mézeskalács is, aminek a gyerekek különösképpen örültek.

Ez volt az előétel, bőségesen maradt belőle az új évre is.

2012. január 1., vasárnap

Boldog új esztendőt

Weöres Sándor: Újévi köszöntő

Pulyka melle, malac körme
liba lába, csőre –
Mit kívánjak mindnyájunknak
az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,
tiszta nyakat, mancsot
nyárra labdát, fürdőruhát,
télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,
hóvirág harangját,
őszre fehér új kenyeret,
diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,
ördögbőr nadrágot,
a lányoknak tűt és cérnát,
ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,
ünnepre parádét,
kéményfüstben disznósonkát,
zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,
gurgulázó gégét,
vedd az éneket a szádba,
ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,
mint vízzel a teknő,
mint negyvennyolc kecske lába
százkilencvenkettő.

2011. november 27., vasárnap

Sütőtökös kenyér



Október elején vásároltam egy nagyon jóképű sütőtököt :)) Annyire megfogott a színe, hogy lehetetlen volt otthagyni a piaci standon. Hazatérve azon gondoltkodtam, hogy majd muffint készítek, aztán Limaránál találtam meg az igazi receptet. Reggel nagy, puha hótakaró esett, számomra ezek a legalkalmasabb időszakok a sütésre.

Hozzávalók

24 dkg finomliszt ( eredeti receptben fele teljes kiörlésű, fele  finomliszt)
1/2 tk fahéj
csipet só
1 tk. szódabikarbóna
1/2 tk. sütőpor
150 g finomra reszelt sütőtök
60 g csokoládélencse
140 g joghurt
1 dl tej
2 tojás
10 dkg cukor     ( eredetiben  barnacukor)
0,5 dl olaj
reszelt vagy darabokra tört fekete csoki ( eredetiben csokilencse )

A száraz hozzávalókat egy tálba összeszítálom, egy másik tálban elkeverem a tojásokat, a tejet, a joghurtot, majd hozzáadom a liszthez, fakanállal összekeverem, a legvégén teszem bele a sütőtököt és a csokit, kalacsformában sütöttem.

Mivel nyaralásból hazatérve, édesanyámtől és testvéremtől három kalácsformát kaptam ajándékba, én mindjárt három adagot készítettem a sütőtökös kenyérből is. Igy időt és mosogatnivalót lehet spórolni, és mindenkinek jut a finomságból, ráadásul egyszerre sül ki mindhárom.
Egyikbe nem tettem csokit, a másodikba reszelt csokit tettem, a harmadikba pedig darabokra tört csokit. Mindhárom finom lett, a legfinomabb a harmadik, amelyikbe reszelve tettem a csokit annak sötétebb színe lett. Hihetetlenül puha, könnyű tészta.

Délután, a havazást nézve, forró citromos teával fogyasztottuk.

2011. november 19., szombat

Mikulás kenyér

Idén korábban elkezdtem a készülődést, ugyanis Iringó a tavaly  Mikulás óta a Mikulást várja. A Karácsony  kissé háttérbe szorult, a Mikulás viszi a pálámát. Kissé fura, de mi még augusztusban is Jingle bells -et énekeltünk, és júliusban is kitette a cipőket, szandálokat, hogy majd kap ajándékot :))

Most már lázasan fényesíti a csizmácskákat is, ezért, hogy hamarabb teljen az idő, kipróbáltuk a Mikulás kenyeret, hozzá a mese pedig úgy szól, hogy a csizmácskák mellé kiteszünk egy szerelt sütit, majd ha megérkezik a Mikulás, elfáradva, leteszi a csomagokat és megeszi a sütit. Igy majd új erővel  folytatja az útját.
Azt hiszem Postás Patben van egy hasonló jelenet, hogy a Mikulás megeszi a sütit, onnan tudja Julien, hogy valóban ott járt :))

Hozzávalók:
15 dkg margarin
15 dkg cukor
15 dkg liszt
1 csomag mazsola
2 marék mandula - ez nincs az eredeti receptben
1o dkg durvára vágott dió
fél citrom héja
5 tojás
porcukor a hintéshez

Elkészítés
A tojások sárgáját, a cukorot és a margarint jól elkavarjuk, majd beletesszük a lisztet, a citromhéjat, majd a magokat, de lehet bármilyen más aszalt gyümölcsöt is, összekeverjük, majd a legvégén hozzáadjuk a  néhány csepp citromlével keményre vert habot. Kalácsformában vagz őzgerincformában kb 4o prcig sütjük, a tűpróba biztonságosabb. Ha kihűl, tetejét vastagon megszórjuk porcukorral, én ezt kihagytam, majd szeleteljük.
Szerintem nemcsak a Mikulásnak fog ízleni :))

A recept a Karácsonyi kincsestár könyvből származik.

U.i A mazsolák nagy része leszált a sütemény aljára, nincs valami tippetek, hogyan lehetne ezt megcselezni?

2011. november 13., vasárnap

Immunerősítés, nátha, megfázás, meghűlés Méz és fahéj



kép: kiskegyed.hu

Gyorsan feltöltöm ezt a kis bemutatót a mézről és a fahéjról, hátha valakinek használ. A csikianyák levelezőlistáján kaptam, sok érdekesség van benne.
 Rég nem jelentkeztem, főzni is alig főztem, sütni köyben igen, köszönöm, hogy még be be néztek hozzám, hogy olvastok. És most egy csésze teával,  startot adok a 4 kg javításra váró felmérőnek.
Suliról, munkahelyről nem irok, már nincs kedvem siránkozni, tépelődni sem a rendszer, sem a követelmények, sem a fizetés miatt.  Ennyi. Jöjjön hát a méz.

Jó tudni!
A kanadai World News hetilap egyik számában jegyzéket készített azokról a betegségekről, amelyek mézzel és fahéjjal kezelhetők. Többek között felerősíti az immunrendszert, megvéd a vírusoktól, baktériumoktól, erőssé, munkabíróvá tesz...
Szívbetegség:
A mézet keverje össze őrölt fahéjjal, és lekvár helyett ezt kenje a kenyérre. Fogyassza rendszeresen. Csökkenti a koleszterinszintet, és véd az infarktus ellen. Akik már átestek infarktuson, és rendszeresen fogyasztják ezt a keveréket, nagy az esélyük arra, hogy a következő roham nem, vagy csak később következik be. Ezen kívül könnyíti a légzést és erősíti a szív munkáját. Amerikában és Kanadában ezzel gyógyítják azokat a betegeket, akiknek koruk miatt ereik már nem annyira rugalmasak. A méz és a fahéj visszaadja az erek rugalmasságát.

Artritisz:
Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál őrölt fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen fogyasztják. Acopenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az italfogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek.

Hólyagfertőzés:
Egy pohár langyos vízbe tegyen két kanál mézet és egy kanál őrölt fahéjat. Megszünteti a húgyhólyag és a húgyutak fertőzését.

Fogfájás:
Öt kanál mézet keverjen össze egy kanál őrölt fahéjjal, naponta háromszor tegyen a masszából a fájós fogra. A fájdalom elmúlik.

Koleszterinszint:
Két kanál mézet és három teáskanál őrölt fahéjat keverjen össze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza koleszterinszint emelkedését.

Megfázás:
Ha gyakran megfázik, három napon keresztül naponta háromszor egyen egy kanál mézet és negyed kanál őrölt fahéjat. Gyógyítja a megfázást, a krónikus köhögést és megtisztítja a légcsövet.

Gyomorpanaszok:
A méz és az őrölt fahéj keveréke gyógyítja a gyomorfájdalmat és megakadályozza a gyomorfekély kialakulását

Az immunrendszer erősítése:
A méz és a fahéj rendszeres fogyasztása erősíti az immunrendszert, védi a szervezetet a vírusok, baktériumok ellen. A mézben nagyon sok vitamin és vas van. Rendszeres használata erősíti a fehér vérsejteket a baktériumokkal és a vírusokkal folytatott harcban.

Nehéz gyomor:Egy kanál fahéj 2 kanál mézzel keverve megakadályozza a gyomorsav túlzott termelődését.

Nátha:Spanyol tudósok rájöttek, hogy a méz olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a nátha baktériumtörzseit.

Pattanás:
Három kanál mézet és egy kanál fahéjat keverjen össze. Lefekvés előtt kenje be vele a pattanásokat, majd mossa le meleg vízzel. Ha naponta elvégzi ezt a műveletet, egy héten belül eltűnnek a pattanások.

Bőrfertőzés:
A méz-fahéj páros gyógyítja az ekcémát, az övsömört és a bőrfertőzés minden formáját.

Fogyás:
Reggel éhgyomorra fél órával a reggeli előtt, este pedig lefekvés előtt igyon meg egy mézes fahéjas italt. Rendszeres fogyasztása csökkenti a súlyt a rendkívül kövérek esetében is. Még akkor is megakadályozza a zsír lerakódását, ha nagyon zsíros ételeket fogyaszt.

Krónikus fáradtság:
A testi erőt legjobban, a mézben lévő cukor regenerálja. A mézet és fahéjat fogyasztó idős emberek erősebbek és mozgékonyabbak. Ha délután három óra körül fogyasztunk el ilyen italt, egy héten belül helyreáll a szervezet vitalitása

2011. szeptember 21., szerda

Barackos mandulás torta

Hétvégén kedves férjem születésnapját ünnepeltük ( 29) és erre az alkalomra készítettünk a kis csajjal egy tortát, aki már korán reggel ezzel ébred
-Tortát kell süssünk édesapjának!
Szerencsére mire ez a mondat elhangzott már készen volt a két tortalap, már csak a krémek voltak hátra, de így is bőven kivette részét a kavargatásból és díszítésből.
Bár van egy nagyszerű, csak tortákkal foglalkozó könyvem, mégis az anyósomtól tanult tortalapot készítettem, mert már elég sokszor előfordult, hogy a képen nagyon jól néz ki, aztán a valóság egészen más. Tehát nem hagytam a járt utat, hanem ezt a piskótát készítettem, ami most sem hagyott cserben.

A sütőport a viszonyítás kedvéért  helyeztem mellé, ezt a piskótát szoktam ketté vágni. Általában két piskótát sütök,  és három lapot rakok össze, a negyedik elfogy időközben :)) Ingóka különben nagyon szereti, akár babapiskótának is elmenne.

Hozzávalók a piskótához

4 tojás sárgája, 4 ek  porcukor, 2  ek kanál hideg víz, reszelt citromhéj, 1 cs sütőpor
4 tojás fehérje , 4 ek porcukor, 2 kanál hideg víz,  néhány csepp ecet vagy citromlé
8 ek liszt

Elkészítés

A tojás fehérjét mixerrel és a többi hozzávalóval kemény habbá verem,
a tojás sárgáját mixerrel habosra keverem, majd adagolom a sárgájához 2 kanalankét a lisztet, majd habot, majd lisztet, habot, míg el nem fogy. Ekkor már csak fakanalat használok.  Kivajazott, lisztetzett tortaformában, közepes fokozaton 3o-35 percig sütöttem, a 2o perc után a legalacsonyabb fokozatra kapcsolok. Anyósóm szerint az első 2ö percben nem szaban a sütő ajtóját kinyítni.

A krémhez

5 dl tej
1 csomag mandula ízű puding
2 ek liszt
2,5 dl Hulala tejszínhab
1 cs tejszínhab fixáló , elmaradhat

Elkészítés
A pudingot elkészítettem az előírás szerint, de még tettem bele két ek lisztet, így valóban sűrű lett. Amikor teljesen kihűlt, hozzáadtam a felvert tejszínhabot, mixerrel összedolgoztam ( nagyon krémes tortához értemes még egy fél csomag pudingot elkészíteni)

A szirup

A sziruphoz egy általam eltett nagy üveg barack kompót levét használtam, egy keveset felmelegítettem, még elkavartam benne 4 ek cukrot és kevés rumeszencet, de ez helyettesíthető mandula aromával, akkor még intenzívebb lesz az íze.

Minden lapot meglocsoltam, megkentem krémmel, majd kívülről is bevontam, több kevesebb sikerrel.Oldalt mandulaforgáccsal érdemes diszíteni, nekem most csak kókuszreszelékem volt, de így is jó lett.
A tetejét barackkal és szív alakú piskótával dobtuk fel, majd olvasztott csokit csepegtettünk rá.
16 szelet torta lett belőle, ami azonnal elfogyott :))

2011. szeptember 12., hétfő

Egy pohár szeretet - tejszínhabos desszert

Ez a pohár desszert még a nyáron készült, de csak most jutott eszembe fel is tenni a blogra. Egy nyári napon palacsinta party-ra  hívtam a családod, mert joghurtos palacsintát sütöttem. Édesanyám viszont nem szereti a hideg palacsintát semmilyen formában, ezért neki szántam ezt. Friss gyümölcsöm csak a piros ribizli volt, de  bármilyen gyümölccsel készíthető.

A következék kerültek bele:
A pohár aljára egy nagy marék ribizli, aztán tört étkezési keksz, darabokra tört keserű csokoládé, ezt beborítottam reszelt tejcsokival, majd ismét raktam egy réteg gyümölcsöt és tört  csokit meg kekszet. A tetejére tejszínhabot fújtam, néhány szem ribizlivel diszítettem, és egy szivecskés piskóta is került bele. 

Volt sikere, de a joghurtos palacsinta sem maradt szégyenben.
 

2011. szeptember 6., kedd

Körömvirágkenőcs


Nem tudom mennyire gasztro téma, de főzni ezt is kell :))
Körömvirág kenőcsöt sokféle módon készítenek, rengeteget találtam a neten is, aztán újból az lett a nyerő nálam, amely a legegyszerűbb és a legkevésbbé időigényes. Maria Treben Egészség Isten patikájából  című könyvéből inspirálódtam, édesanyám is aszerint készíti évek óta.

Hozzávalók :
- fél kiló disznózsír
- két marék összevágott körömvirág virága, level, szára

Elkészítés :
A zsírt felmelegítettem, és felforrósítottam, mintha húst szeretnék sütni benne. Ekkor beledobtam a két marék vágott virágot, és néhány percig sütöttem, majd kikapcsoltam a tüzet.
24 órán át hagytam állni, ez  lett belőle :


 Meglepett, hogy mennyire megőrízte a színét a  virág. Másnap felmelegítettem, annyira, hogy folyékony legyen, majd az előkészítette dobozkákba, tégelyekbe szűrtem, lezártam a dobozokat.  A megmaradt virágok pakolásként alkalmazhatóak.
Ez a kenőcs kiváló különféle sebek gyors összehúzódására, lábgombásdásra és a viszerek kezelésére is, de kiütésekre is szokták tenni.
Meglepően szép színe és erős illata lett,  de ezzel is az történt, mint megannyi süteményemmel, ivólevemmel, tortámmal - elajándékoztam. Most pedig egy újabb adag elkészítésére készülök, nem árt ha van belőle itthon is.

2011. augusztus 26., péntek

Áfonyadzsem /Áfonyalekvár



Szomszédomban egy nagyon életrevaló Jula néni lakik, aki az eltevések, de nemcsak, nagy szakértője. Nem is csoda, hiszen már több mint 75 év élettapasztalat van. Több szokásunk is van, például a kettőnket elválasztó  kerten van egy kiskapu, azon könnyedén járhatunk egymáshoz, nem kell kikerülni az utcára. Ugyanilyen iratlan szabályunk, hogy esős időben beszedjük a kiterített ruhákat, ha a másik éppen nincs otthon. De a legeslegjobb, hogy minden finomságból, amit készítünk viszünk egymásnak egy-egy tállal, üveggel.
Amikor szomszédok lettünk, szintén eltevések ideje volt, és Jula néni hozott egy üveg málnadzsemet. Számomra azért volt különleges, mert a gyümölcsök  teljes egészükben benne voltak, és a dzsem nem volt kemény. Azóta az ő receptjét használom minden bogyós gyümölcshöz, így az áfonyához is.

1 kg megtisztított áfonya
8o dkg cukor
2 dl víz

A vízből és a cukorból sűrű szirupot főzök, állandó kevergetés mellett, mikor már nagyon sűrű,( én ezt egy fuvókával ellenőrízem, amilyen van a szappanbuborék fulyókban, én a leányomtól csentem egyet. Belemártom a szirupba, és ha buburékot lehet fújni, akkor lehet beletenni a gyümölcsöt is. )Beleteszem a gyümölcsöt, és forrástól számítva 15- 2o percet főzöm még, óvatosan kavargatva, vagy csak az edényt rázogatva. Akkor kész a dzsem, ha kanálra szedve, rövid időn belül kissé megkocsonyásodik. Még melegen üvegekbe szedem, aztán száraz dunsztba teszem.
Folyékon dzsem lesz belőle, amelyben  gyönyörűen látszanak a gyümölcsök, és megőrzi szép színét is.




Áfonya ivólé

Mióta egycsipettől és még néhány ügyes blogírótól megtanultam ivólevet készíteni, nálunk csak ez készül. Elvileg télire gyártom őket, aztán azt vesszük észre, hogy az üvegecskék fogynak, fogynak, aztán lám, lám itt az utolsó üveg ilyen meg olyan ivólé.
Mivel nagyon egészséges az áfonya, főleg a kismanóm kedvéért ebből is készítettem, a már jól bevált recept alapján, az áfonyához igazítva.
Az áfonyát megtisztítottam, megmostam, aztám botmixerrel pürésítette. Egy liter áfonyáléhez tettem fél liter vizet és 15 dkg cukrot, felforraltam és  forrástól számítva kb öt percig főztem. Forrón üvegecskékbe öntöttem, fejjel lefele fordítottam, száraz dunsztba tettem, amíg teljesen kihűltek.
Nagyon sűrű afonyalé lett belőle, szerintem egy liter afonyaléhez mehet akár az egy liter víz is, jövőben ki fogom próbálni.

Ezúton is köszönöm mindenki segítségét az ivólé készítésben.

Tejbegríz vörös (piros) áfonyával


Ingókám két és fél éves, de még mindig nagy előszeretettel kanalássza a tejbegrízet. Most, hogy mandullagyulladása volt, két nap szüntelenül csak a tejbegríz volt a sláger, biztosan azért mert nem iritálta a torkát.
Gondolom furcsán hangzik, de a tejbegrízet én mindig valamiféle ízesítéssel adom neki, így mindig különleges. Télen leginkább fekete ribizli szirupot öntök a tetejére, összekavarjuk, és már kanalássza is. Amióta lekvárokat, dzsemeket is adok neki ( de kizárólag csak az általam készítettekből), ez a lista sokat bővült, már van fekete áfonyalekváros tejbegríz, ribizlilekváros tejbegríz, baracklekváros tejbegríz is.
Na de mit egyen ilyenkor az anyuka?
Hát tejbegrízet. A fenti képen láthatót, kivételesen a magam kedvéért készítettem, egy marék vörös áfonyát szórtam bele. Édes tejbegrízben elvesz a fanyar íze, és nagyon kellemes lesz. Irngó is kívánatosnak tartotta, de nem szerette, mindenki maradt a saját adagjával.

Jó étvágyat babáknak, mamáknak!

2011. augusztus 24., szerda

VI. Túróspuliszka Fesztivál Hidegségen, Gyimesben


Nálunfele kevés gasztrónómiai jellegű rendezvény van, pedig lenne bőven lehetőség ilyen téren is. Ezért is gondoltam, megosztom Veletek is ezt a rendezvényt.
Aki ismeri Gyimest, az ismeri a túróspuliszkát is, roppant kiadós, laktató egytál étel, ami szintén sós tehéntúróval készül. Aztán rengetek fajtája alakult ki az idők során, minden háznál ugyanaz,  mégis más, a család gazdasági helyezte alapján, a gazdaasszony fantáziája és lehetőségei alapján, de még az alkalmak is meghatátozzák, hogy milyen legyen. Ez a valóban hétköznapi eledel kap főszerepet az idén is a Csángó Panziónál.
Részletes infók http://www.fatanyeros.ro/ oldalon olvashatók.

Remélem jelen tudok lenni és fotókkal, receptekkel beszámolni és addigra meggyógyul a kicsi beteg segédszakácsom is.... :((

Vörös áfonya kompót hidegen

Történt, hogy egy kisvödör vörös áfonyát vásároltam, ebből készítettem mindenféle finomságot, amíg a készlet tartott, aztán két üveggel befőttnek is eltettem, majd télen is jól  fog jönni. A családban mindenki nagyon szereti, csak úgy szemelgetni, pedig elég fanyar íze van, véleményem szerint. Na, de egészségem érdekében  én is szorgalmasan csipegettem a piros bogyókat, ugyanis az egészségmegőrző guruk azt állitják, hogy elég kevés piros színű táplálék jut be a szervezetünkbe, ezért fontos az ilyen színű szezongyümölcsök fogyasztása ( málna, ribizlik, szeder, eper , áfonya, cékla).
Aztán készítettem belőle Vörös áfonyás mazsolás kalácsot is,  tejbegrízet, kompótot, és még szerettem volna eltenni cukros szirupban is, meg fagyasztva is, de arra már nem jutott.
Ebbe a két nagy üvegbe csak egyszerűen beleraktam a  megmosott bogyókat, mielőtt kiválogattam azokat amelyek már túlértek ( hát ehhez kell némi türelem...), aztán felöntöttem hideg vízzel. Ennyi. És ez így meg is áll, több éven át. A bogyók egy idő után elvesztik ezt a szép piros színüket, barnásak lesznek, de a kompótnak isteni a zamata és az illata is. Ilyen formában mártásokhoz fogom felhasználni télen.
Fagyasztani épp a színe megőrzése végett szerettem volna, mert olvastam, hogy tehéntúrós töltelékben is nagyon finom. Befőttként eltéve, cukrozott sziruppal éppen a színet szerettem volna ellenőrízni, de majd legközelebb.
Még szezonja van, érdemes kipróbálni!