Kedves olvasó, idelátogató, bekukkintó! Üdvözöllek virtuális világomban!



2011. március 26., szombat

Narancstorta - Édesapám születésnapjára


Már nagyon régen eldöntöttem, hogy gondoskodni fogok családom egészséges táplálkozásáról. És ez érvényes a süteményekre is. Nem eszünk mesterséges színezékkel készült krémeket, térfogatnövelővel készült piskotát, millió E-vel tartósított és ízesített álfinomságokat. Ha nem is annyira esztétikusak, legalább valamivel egészségesebbek a tortáim és a süteményeim, és nyugodt lelkiismerettel kínálhatom a család apraja nagyjának.

Ez a torta édesapám születésnapjára készült, és egyben a sajátomra is. Most is édesanyám készítette a fő eledeleket, amire mindannyian hivatalosak voltunk, az én részem a tortasütés volt, illetve a meglepetés tepertős pogácsa.

Tél volt, hideg volt, a narancsos tortát gondoltam a legmegfelelőbbnek, és sok narancs volt éppen a konyhában.

A piskotát Edó ötlete alapján készítettem, nagyon finom piskóta lett belőle, ezt a receptet érdemes megtartani. A krémkez már saját fantáziám is hozzájárult, mivel  lehetőleg kevés tejszínhabot szerettem volna használni.

Hozzávalók a piskótához:
4 tojás
20 dkg liszt
25 dkg cukor
1 narancs reszelt héja és leve, ez  1 dl kell legyen
4 evőkanál forró víz
1 csomag sütőpor

A krémhez:
4 dl tej
2 dl narancslé
1 csomag vaníliás pudingpor
6 evőkanál cukor
2 dl habtejszín
reszelt narancshéj

Elkészítés:
A tojások sárgáját a cukor felével fehéredésig kavartam, aztán kanalanként hozzáadtam a forró vizet, majd a narancs levet, majd a sütőporral elkevert lisztet. A tojások fehérjéből és a maradék cukorból kemény habot vertem, majd óvatosan összekevetem az előbbiekkel. 45 percig sütöttem, és olyan szép magas lett, hogy három lapra tudtam vágni, eredetileg csak kettőre gondoltam. Időhiány miatt nem mindig sikerül, de jó, ha előző nap megsütjük a piskotát, mert másnap a krém elkészítése és a diszítés is időbe telik.

A krémet így másnap készítettem. Először a 2 dl narancslében és 1 dl vízben, 2 kanál cukorral megfőztem az első csomag pudingpor, ebből sárgás kocsonyát kaptam, ezt kentem a lapokra.
Majd 4 dl tejben, 4 kanál cukorral elkészítettem a második pudingot, hagytam kihűlni és hozzá adtam a felfert tejszínhabot.

A lapokat narancslével öntöztem meg, ez kb 1,5 narancslé, ez nincs a hozzávalókban, aztán kentem a kocsonyát, rá a krémet, lapot, kocsonyát krémet. A külsejét szintén ezzel a krémmel vontam be, és a tökéletlenségek eltüntetése végett, jól megszórtam az oldalát és a tetejét is kókuszreszelékkel. Szép, magas torta lett.

Olyan benyomásom volt, mintha lehavazta volna a tortát, csillógó gyöngyszemekkel és narancsszeletekkel diszítettem, tökéletesen illett a téli tájba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése