Kedves olvasó, idelátogató, bekukkintó! Üdvözöllek virtuális világomban!



2011. július 24., vasárnap

Baracklekvár

Irigykedve nézegetem,  milyen jó azoknak akiknek megterem kertjükben a barack, cseresznye, meggy, és beérik az eper is. Nálunk fele ez sajnos nem így van, eltevéshez mindent a piacról vásárolunk meg.
Baracklekvárt  tavaly készítettem először, és olyan finom lett, hogy az idén sem hagyhatom ki. Eredetileg három kilóból terveztem, de közbe sütöttem egy kis barackos lepényt, vagy kétszer turmixot, még ettünk is meg belőle, és a végére, kimagozva, lemérve 1 kg barackom maradt.
És a recept, ahogyan én készítem

Hozzávalók
1 kg barackhoz
8o dkg cukor

Elkészítés

A barackokat lobogó vízbe dobálom, majd gyorsan szűrővel kiszedem és hideg vizet öntök rájuk, azután könnyen jön le a héja is, kimagozom, edénybe teszem és a cukorral együtt, lassú tűzön megfőzöm, kb 4o perc. Még forrón üvegekbe teszem, aztán már csak a fánkot vagy a lángost kell elkészíni , amire rá lehet kenni :))

Holnap újból barackot vásárolok.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta lett, én az idén nem készitek, mert a tavalyról maradt, de kompótot mi is tetünk el, néhány üveggel.

    VálaszTörlés
  2. Kompót is készül nálunk is, ha addig fel nem sütöm az összes barackot pitében :))

    VálaszTörlés